2007. dec. 5.

nem tehetsz mást



fény és árnyék
márvány porszemek
mászkálnak beléd
bolyongó szivarfüstben
úszkálsz
elszürkült fehérség
fájdalom magadévá tesz
és lépsz,lépsz
az ital bódításában
a hang
ritmusokba jutva
belehullámzódik
s aztán táncba
fonod magad
szédülsz
zenékbe vonyítsz
savanyú ízeként
boldogságod
esőben zuhan rád
lebegő hangulat
szeretők káoszában
elbolyongsz
~nem tehetsz mást~
kezedben markolva
piciny tiszta érzésed
szüzességed elnyomják
részeg szférák füstjeit
belélegzed
~nem tehetsz mást~
hűlyeséged felsorakozása
szétszort láncszemei
villognak
és beleolvadsz
~nem tehetsz mást~
arcok egyformasága
legyőzni nem tudod
és felébredsz
a kínzó örömökből
~nem tehetsz mást
túlzott feszültséggé változik ürességed
mély és mégis felszínes
belegöndörödsz
hajszálaid vonalaiba
oda ragadsz
~nem tehetsz mást~
embertársaid látszandó
örömeibe mélyülsz
és megpihensz
~nem tehetsz mást~
szavaid szétszórt
lapjait gyűjtöd össze
elfásult írássá vállik
a nagy
őszinteség
és hazugság követi
a lépést amelybe
vágsz
hazudsz még
magadnak is
~nem tehetsz mást~
fájó melegbe vagy
hüvösségre vágysz
levetközöl
meztelenséged
ártatlanul megmutatod
természetességed
eredeti énedet
s beleéled magad
~nem tehetsz mást~
végtelenségedbe
kísér összeráncolt
tekinteted
s mindig keresed
óriásodó kérdésedre
erőtetett válaszod
kilépni nem lehet
és mégis elméssz
~nem tehetsz mást~
feleletekben elüresedik
a mindentmondó
lényeg simogató vígaszok
figyelmeztetőként
hatnak rád
nincs más környezet
~nem tehetsz mást~
újra meg újra
alkossál
futó gondolataid pergése
nem áll meg
fáradságodban
belepihensz
belepihensz
elalszol
~nem tehetsz mást~

(ilyet is éreztem,régebbi vers)

2007. nov. 22.

Mennyország~pokol, Rengetegem

Behunyom a szemem és látom magamat,kicsi lényemet,abban a felhőtlen boldogságomban bandukolok,amelyet tíz éves koromban éltem át.
Dálnok. A kaszáló felé tartok,nagytatámnak viszem az ebédet,a tejeshordozóban,kékmázas kanna fanyelét nagyon szorítom kis kezemben,nehogy kilöttyentsem a fuszulykalevest.A mezei úton baktatok felfelé,a nyár kellemes bizsergése áthat és a gyönyörű zajos csendjével ringat közben,járásom ritmusa is beléhintázik a természet zenéjébe.Jó menni,nem is fárasztó,pedig ha visszagondolok nem is olyan rövid távolság...hmm,most gondolatban egy pillanat alatt ott termek,visszateremtem emlékem és érzem azt az illatot,finom sarjú szagát,a virágok pajkos illatát,az erdő lélegzetét,a rét leheletét,és ezek kavarodását a levegő tiszaságával,odarepítem lelkem és élek,ott vagyok:)
Volt mikor kicsit féltem és felgyorsítottam lépteimet,megaprítottam,szaporábban vert a szívem ha meghallottam a nyáj hangját,egy egy csobánkutya ugatását,mert azok biza akár veszélyesek is lehettek volna...De én szerencsére mindig a bátorságot húztam elő a lábaimból,nem engedtem hogy inamba szálljon,és kicsike bensőmből feljött egy hang és odakiabáltam ha embert láttam a juhok mellett valahol:"Harap-e a kutyája?!!!"Belézendült a völgy és visszajött a hang,s egy jókora nagy füttyentés és a kutyaugatás egyre messzébb került az utamtól.Megkönnyebülten folytattam utamat,kettévált az út előttem,a Tanarok felsőbb ága csörgedezett újra előttem és én átlépdeltem csillogó vize felett,nagyobbacska kövecskéi hidat alkottak alattam,átjutottam,a leves is velem.:)Ott is ketté ágazott az út,az egyik a szekérnek járatát mutatta,a másik ösvénykét szült a gyalogjárásnak.Ott mentem én fel,egyre meredekebb utacskán,pillangók,dongók kisértek s az Isten legszebb temploma,a Rét fogadott.Bodos,a gyönyörűen melegtől,illatoktól,s a széna friss illatától párolgó kaszáló lélegzett!Olyan jó volt keresztűl vágni rajta,dimbes-dombos felületén,talán ki sem látszottam olyan magas volt a száradó szép fűtenger!Egy-egy kőrisfa és vadszilvafa szép napot kívánt nekem,s én visszaüdvözöltem őket,kitárt lelkecskémmel főlnéztem rájuk és pihenőhelyet kértem tőlük. Egy kis szusszra leültem a tövikbe,s nagy lélegzetet vettem,s árnyékukban hűs levegőt kortyantottam a lombjaik alól...
Na de sokáig nem időzhettem,hanem talpra álltam és megköszöntem a fáknak a szivességüket és tovébb álltam.Mentem-mendegéltem, s már-már elfáradtam mire már nagytata kalapja felbukkant a buglyák mögött! Ott dolgozott ő,az elfáradhatatlan ember,de gyöngyöket izzadott ingje alól kilátszódott a szikársága,az embersége,a székely!Ahogy dolgozott olyan komor volt,de természetes volt...Samú a kissebb kutyánk elémbe szaladt nagy csaholással,s körülszagolt és vezetett mint egy megtisztelt vendéget a mi kaszálónkra.Ahogyan közeledtem,a ló,Pisti a szekér melett,felemelte fejét és nagytatám megfordult és rám mosolygott"Megjöttél?"Éhes volt már,nem beszélt sokat,hanem nekiláttunk az ebédnek,a körtefa alatt letelepedtünk,és nagytatám a bicskájával nagyot kanyaríntott a házikenyérből,jó karéj szeletet,olyan kaszásat vágott és ettünk szó nélkül.Jó ízűen!

2007. nov. 15.

Mennyország~pokol

Amikor azt hittem pokol az életem(pedig még tíz éves lehettem)akkor volt a mennyország!
Most hogy visszaemlékszem gyermekkorom országára,maga volt a mennyország!Boldog voltam!Egyedül voltam,illetve velem volt a Mindenség,a Természet,együtt lélegeztem az Istennel,itt a földön,a búzaföldeken,a bokrok tövében,a patakban,a finom illatú fűszőnyegben.Kergetőztem tündérekkel az erdőben,csak az illatukat éreztem de az is elég hogy velük legyek...
S hogy miért érezhettem mégis pokolnak?Mert a szüleim vakációban elvittek falura,nagymamámékhoz és ott magányos voltam,távol a várostól az osztálytársaktól,barátaimtól...se tévé,se semmi:(gondoltam akkor.Hála a jó Istennek gondolom most!Mert most a Nagy civilizációban a sok információk kavalkádjába beleszédülök és legszívesebben visszarohannék a múltba,a boldogságos magányomba.Akkor éltem igazán,tárt szívvel és tisztán,gyermeklélekkel,és hihetetlen szenvedéllyel átéltem azt a csodálatos életet,ösztönösen szerettem mindent...És amit ott kaptam,most megköszönöm a szüleimnek hogy oda vittek,Dálnokba,egy vérbeli székely faluba,gyönyörű emberek közé. A természet legszebb bölcsőjében ringatott,a legfinomabb gyümölcsökkel etetett...önzetelenül szeretett!
Ha behúnyom a szemem visszapörögnek az emlékek,tudom ha meghalok ide fogok visszarepülni:
Falu,nyár van és a forróságban ott zümmög az élet!
Még reggel"Szendike kész van a kakaóskávé!"(tejeskakaó) ,drága nagymamám főztje,a legfinomabb!A legédesebb!S nagymama is!
Délelőtt ott játszadoztam egyedül az udvaron,kis lakást rendeztem be magamnak a tornácon,aztán én voltam az anyuka is,a boltos és az orvos na meg a szomszéd is!Ja és ezek mind sose vesztek össze!:)Közben a hátsó udvaron a tyukok kapirgáltak s kóricáltak félig részegen az élettel s szagokkal teli,bódító meleg nyári levegőtől,és kotkodácsoltak s hangjuk beleolvadt a falu nyári zsongó csendjébe...Kormos,az öreg jó kutya,feketén ott sandított a pajta oldalában,kis árnyákban pihent,nem ugatott csak úgy potyára...szerettem neki friss vizet meríteni a kútból,jó hideget,finom vizet!Aztán tértem még kettőt az udvaron,mintha én lennék most itt a kicsi úrfi ,végigmértem az udvar rendjét s összeszedtem karincámba a tojásokat,mindig izgultam minél több legyen(mintha ez tőlem függne)hogy Nagyi örvendjen!:)De jajj nekem ha vajegy összetörött!Nagyi nem vajazta volna bugyutaságomat:))
S délben kivittem a kaszálóba nagytatának az ebédet.A poros úton mezítlább,csóré lábbal mentem,de szerettem,finom porszemecskék simogatták talpamat...A falu elfogyott hátam mögött teli öreg házikóival,delet szunyókálva,s előttem kikacskaringózott az út,a mezei út,mely az erdők, mezők felé vezetett,ahová a falu népe kiment dolgozni.Nagytatám Bodosba volt,az egyik lejtős kaszálón takarni,szénát száritgatni.Az oda vezető út igazi ösvény volt a paradicsomba,élt a természet!Isteni templomként magaslott ki egy sziklás dombocska,egy kissebb hegyecske,amiből a falu kitermelte agyagát,és köveit épitkezni,csak amennyire szükségük volt...(emlékszem egyszer apám ennek a hegyecske oldalába kivitt és felültetett Pistire a jó öreg lovunkra,akinek a szemeit mindig megcsodáltam,mert úgy nézett velük mintha ő lenne a legszelídebb,legbecsületesebb lény a világon,ő is volt!És erős,ŐS,HŐS...Pisti,de meg sirattuk amikor "elment" S ott ültem lóháton,kicsit büszkén...Én,Apám és Pisti!Isten felültetett a hátára minket és büszkén mutatta,milyen szépen terül el lábai alatt a világ,a természet,a legszebb Ősanyánk,bőlcsőnk,aki mindig átölel...s szeret,éltet!)
S miután föltekíntettem Isten szép,szabad oltárára,megerősödött szívvel baktattam tovább,egy patak jött szembe velem s épp mikor köszönék neki,lekanyarodik mellettem és tovább csordogál,ő Tanarok pataka,kicsi ér a Föld szíve tájékán,s nekem most az emlékem boldogságtól vérző pataka!(Egyszer a gyermekecskék,gátat építettek és medret vájtak,s kis medencét varázsoltak olyan természeteset melyikben a legtermészetesebb volt feredezni,pancsolni,sarazni,gyermekkacajban úszni~~~a felhőtlen boldogságban!)
S felfele a patakocska mentén,az erdő már hosszú szoknyáját elémbe fodrozta és madarai csicsergését dicsekedte fülembe,s szellős fodrait,zöld lombjait lengette felém,s árnyat tartott utamra,kedvesen s kecsesen,Nekem!S azt suttogta oda nekem Ne félj,megvédelek!Jajj a csendemben hogy mennyit beszéltem vele,Erdőmmel,a leggazdagabb rengeteggel...És most boldogan szédülök vissza a Rengetegembe...
(Folyt...)

2007. nov. 14.

Bekalitkázlak

Madárkám
megbolondulok érted
bekalitkázlak
és a mélyembe viszlek,
belém merítlek,
mezítlen csendben
SZERETLEK!
Sejted sejtemben
szemem szemedben
lelkem lelkedben
kezem kezedben
ölem öledben...
ÉREZLEK!
Medrem medredben
fényem fényedben
énem énedben
tükröm tükrödben
szépem szépedben
FÉNYEZLEK!
Vérem véredben
hangom hangodban
szavad szavamban...
Folyóm folyódban
óceánsátorban
szerelem barlangban
ÖLÖLLEK!

szendeszerelmed

2007. nov. 13.

Tél-ősz

Ráhullt a Tél az Őszre
És egymást átölelte!

Egyik reggel a kislányommal a suliba sietve észreveszem:a földön a hó,a lehullott levelekkel,egymáson,egymásba hajolva,egymásba borult a két évszak,megfogták egymás kezét,sőt átölelték egymást.Szép,csodálatos,szeretik egymást,átveszik egymástól a stafétát,az Időt.A pillanat:amikor egy kicsit együttmaradnak és aztán elbúcsuznak...
Szeretem ezt a két évszakot,nagyon-nagyon...Pedig egyre hidegebb van és fúj a szél,és mégis gyönyörű amikor az Ősz öltöztei a fákat,az erdőt,a tájat,megfesti.Ráleheli a sárgát, barnát,bíbort,vöröset,rozsdásat,szépet.A levelek megöregszenek,ráncai szépen ereznek,színesen.Ívesen lehullanak,s az utcán együtt zörögnek.Ez a legszebb változás az évszakok időjárásában,nagyon szép elmúllás,természetes,élő,érző...a föld ölébe hullasztja megőszült függönyét a megérett öreg,szép Ősz.S ottmaradnak a csupasz levetköztetett Fák,csórén,fázósan állnak megmeredve,a fölbe gyökerezve...Csendben...Várva valamire,valakire!Télre.A másik szépre.Aki fehér takarót ölt rájuk,tisztát,csillogót,ezüstöset,vakítót,fagyasztót...Havat!Szeretem a telet,akkor is ha hideg,talán akkor igazán.Gyermekkoromban sok havat átéltem,boldog voltam,szánkóztam,hógomolyáztam,s ha a Mikulás egy narancsot hozott s kis csokit az is finom volt,jó volt,elég volt!Szeretem a Karácsonyt!Mindig szerettem belesni a házak ablakán,megkukucsálni a karácsonyfa fényét,a másét,a szoba melegét,a Tél melegségét.Télen befelefordulunk,magunkban,ott melegedünk,ott van a kis fényecske,a Nap melege...
Pár napja az égről leszállingóztak a hópihék,angyalka szárnyakon,ráhulltak lelkünkre,megvilágítják bensőnket,és felébred a magunk,egy pici lángocska,tiszta őszinte fényünk,melegünk...S szeretünk!

2007. nov. 6.

Ölel~Ős

Szerelmünk bölcsőjében
Te vagy a csecsemőm
~anyaméhben ölelő~
Szendevélyem boldogsága
megszűlt...

Tenyerem bölcsőjében
melengetem
Madárka lelked
~madárszerelmem~

Álmom őrzője,kincsem
vérembe
belém csordult léted
~érző patakom~

Testünk is találkozik
hozzám símulsz
tengerben úszunk
~delfin ölelés~
Szépséges Szeretés~~~~

Mert...

Mert nem látlak
nem érinthetlek
lefelé hajtom fejem
mélybe merítem szemem
beléd merítem lelkem
s benned melegedek...

Szeretést képzelek:
olyat mit adtál
símogattál
finoman belém folydogáltál
s ott maradtál.

Mert vártalak
mert fáztalak
mert láttalak
megcsodáltalak...

Mert megkerestelek
mert megöleltelek
mert megszerettelek.

szerelmes madárkámnak

2007. szept. 12.

s~írás

Úgy rám jön a sírás s az írás,hogy ki kell sírjam s írjam magamból,mint ahogy kifolyik a könny szememből,lelkemből kiszületik és kicsordul orcámra,mert fáj s dallá kell tennem,fájdalommá énekelnem,így kiírnom is kell,szavakba öntenem.
Érzelem~szavak...
Igen,meg kell találják egymást,talán így ér össze az Ég s a Föld,s lesz belőle FöldkereksÉg!Annak érezzük kereknek.(LÁtod?Kettős számban beszélek vagy érzek ill.írok és Neked,másadik személyhez szól.Fura,mert egyedüldögélésemben beszélgetek másadmagammal,nem vagyok egyedül,mindig vagyunk és így jó!:))

Szület~ős

Leírnám szásszor is a születést-szülésélményemet,mert jó belé kapaszkodni,jó újra élni boldogságmagzódásomat...Tovább adtam egy életet és még egyet és kívánom azt a kerekséget,gömbölyödő hasamat!Soha ,soha nem feledem...újra és újra megsímogatnám gondolatban.Te is belegömbölyödsz a magzathullámokkal az Univerzum lüktetésében,születésig fejlődő létrejövetelébe.És szálltok együtt magzatoddal a burokban ami végtelen szeretetmelengségben úszik és nő!Nő!Jön,jönni szeret hozzád, oly tisztasággal kívánja ezt édeslelkével,hogy a lebegő lélegzetvételei egyre erőssödnek és kívánják a levegőt,Őt az Isten leheletét,kint itt a színes világban láthatatlan éltető levegőért kiált a Tüdő!Ő, a léleklevegő szívója.Ó jajj Istenem! Valóban hatalmas erők szállnak meg a szülés eljövetelében.Te vagy és követned kell kicsinyed kiszeretnejövésének ritmusát,fájdalmakkal és feszítő nyítási akarásokkal jönni készül,kijönni.
Már jelezte többször,kopogtatott,kezecskéjével,lábacskájával,könyökével:fogok jönni!!
:)Míg jött,addig rengeteg ajtócskát kinyitott s édes lelkecskéjével,lélek~kezecskéjével.Teli teli szépséggel megkristályosodott világokat,szeretetházikókat,lélekbarlangokat,múltban felépített jövőképeket,anyaságos szeretetet.Ő a szerelemgyümölcs,mindig ott élt benned magocskája a te magocskádban...
Szerelmes voltam várandóságomba!Álldot állapotomba,boldogságomban...

Csendemben hajló

Amikor meghalok
akkor is hallok
Amikor meghalok
akkor is érzek
Amikor születek
akkor is hallok
Amikor születek
akkor is félek
Félek,érzek
élek,vérzek
fájok,fázok.
Fények,nesszek
évek,szépek!
Szédülök
fésülök
gubancom
fürösztöm
göndöröm
áztatom
fátyolom
álmodom
meghalok...
Csendemet
meghallom.

2007. aug. 24.

pillangólelkek


Te meg én

Fény felé...


"Fény felé fordulunk sötét idők árnyékában..."

2007. aug. 23.

Édes Magocskáim


Ti vagytok életmagomból
kiszakadt szép Magok,
s immár magatoktól is gurultok...

Hiányoztok
Messze vagytok
Édes Erdélyországban
Mama ölében bandukoltok

Édes magocskáim
Szép Testvérédesek
Hiányoztok
Nagyonig...

Ott vagytok
Játszadoztok
Egymás kis bőrét
megkarmoljátok
Játszadoztok
ölelkéztek
mosolyomban
nevetgéltek
sírásomban csiklintgattok,
hiányunkban
könnyecskéztek...

Édes gyermekeim
szeretgéltek
érzem,érzem
könnyezem
vérzem...

Jövök értetek!
csacsinszka Csinszkának és maszat Marcinak

2007. aug. 15.

Dunával hömpölygő gondolataim



Egy forróhullám érkezett a Tengernyárral,ég a levegő,levegő az ég...Nem eszem csak mannát képzelek tápláléknak,gombócként megakad szívem tájékán,nyelem a levegőt mely lelkeket szállítgat,s szállok a varázslattal,finom és nem finom áramlatok érkeznek,fogadom őket...Édes keserűség.ÉLet.
Éber álom!Szeretlek,szenvedek,létezek.
ÉL,lelem,élelem...
Lelem eledelem...
Érdekes,nem nyelem,kenyerem nincsen,nem sütöttem...
Csak gyermekkoromban nagymamám kemencében sült kenyere
gömbölyítette arcocskámat,
s szomjúságomat a Kedves erdőségek forrása oltalmazta
s azóta is a víz,visz...folyik le torkomon,
a folyóson keresztülfolyik
s belecsurdogál
lelkem házába,
testembe.
Testembe,amelyben lelkemvilága viharzódik,
vagy csendbe hajlik,
csendhajlék.
Magamban göndörösvények,
ösvénygöröngyök hömpölyögnek...
Belémáramlik a lét.
~homok pörög szavaimra~
A testre leltem,
s lelkem nem börtöne,
lakója vagyok,
s már nem bánom...
akarom.
Megismerni magam~magom.
Az ember élete végéig mag-ával barátkozik.
Legnagyobb barátság!
Embertársaink segítségével,
kedvességekben,
nem kedveltségekben.
Lélek-zetekben...
Sóhaj!
Sóhajgok...
Hajamba temetem sóhajom,
arcomról sósízű könnycseppjeim
felszabadulnak a mélységtavamból.
S édes,ha csókban talál otthonra,
újra alámerül a mélységben.
~~~~~~~~~~~~~~
Nagy találkozás a mi folyónkal,
ami az életet folyja...
Két kis karommal átölelem,őt a Dunát,
felveszem ölembe egy öletnyit,
belemerek ölemmel,
keblemre folyik,
megsímogatjuk egymást,
érezzük egymást.
Érezzük,vagyunk,folyunk,
foglyunk lesz az érzés...
Szenvedések folynak velem szembe,
rengeteg
mindenki könnye folydogál velem szembe.
A világ sír,örömében,fájdalmában
úszok
s finom
sírok,
és belesírom magam,
kis könnycseppként úszok benne,
fenntart,
ringat,
éltet,
altat,
a Folyam.
Szomorúak,boldogok
mind itt folynak össze,
levíszik a sorsot,
a születéstől a beteljesedésig...
az örökkévalóságig.
~~~

Hangya


Kis apró lény mely
ügyes és szorgalmas
örökmozgó,igyekvő
célját követve
kis állatka.
Törékeny érzéki ívekben
mássza a világot,
a lapit,
a követ,
a füvet,
a talajt,
a fát,
a hangyabolyt.
Csapatmunkás és
hűséges
gondolom.
Nem láttam őt pihenni,
mikor nyugszik le?
Talán este
a nagy szussz után,
Hogyan engedi el
hajszálvékony
izmocskáit lazítani?
És miképp táplálkozik?
Azt látni
mily roppant sok energiával
hordja a morzsát,
a hatalmas
bogár pajtást...
Csodálatra méltó
élet rejtőzik
piciny testecskében,
kis fekete kincs
a nagy univerzumban.
(2005 jún.)

2007. aug. 6.

Szeretünk

Létezünk
mezünk
mezőnk
mézünk
nézünk
érzünk
szépünk
Félünk
bajunk
fagyunk
fájunk
vágyunk
Vagyunk
magunk
maradunk
haladunk
halunk
születünk
ölelünk
Szeretünk

2007. aug. 5.

Fáj-dalommal

Arcot ölt a gondolat
megérint,szélszárnyaló
bódulatban
szenderülök
Ülök
magamban
s fülemülét képzelek
hangokban játszódok
felemelő ég madaraim
Maradok
itt...
A holdban
csüng
könycseppem
kicsordul
s alászáll
az éjből
s fényt
szív
Napjából
apjából
emlékfáklya
fellobban

Fűrdik az árnyék
szép foltban s fáknak ajándékozom
én zöldem
pillangóknak
lillám
Fehérem a lélekistennek
Feketémet betakaró Éjnek
Sárguló lombomat
bölcsöreg Ősznek
Bíborulásom boruló Nyárnak
Kékellőségeim
visszalopom a
magasztos
szabadulás
Égnek
s véges testemet
belefektetem
a melegszívű
Földbe
szülőanyaméhbe,
szenderülőben.

2007. aug. 4.

Rámtaláltál

Nagyonigéző lelked
haja vízesésként hullt rám,
s megértettem miért,
hisz ott éltél bennem
mint a télben a
havazás
~hógomolyagban gurult az idő~
S te hópelyhes kezedből rámhulltál.
Símogattál
hívogattál.
Tavaszra hóvirágba bújtattál.
Nyárban belémforróssultál,
lelkeddel belémolvadtál.
Az őszben megérintettél.
Érett szöllőgerezdekben belémgöndörültél.
...s rámtaláltál,köszönöm!
Köszönömért!

2007. aug. 1.

Gyermekekkel



Újra mesés tájban barangoluk
a gyermekekkel...
Itt tényleg bugyborékol a rét,
zöldelő fűszönyegből
kiszeretkeztek a sárgavirágok
és szélfuvallatra
lebeg Isten lehelete-
Ennél gyönyörűbb világot mint a
természet nem teremthetett volna
a TeremtŐ-
a KöszönŐ
S én köszönöm!
Gyermekeimmel!

Ég alatt,Veled

Feldúlt életek szempilláit hunyorogtatja az Ég,
Bolyhos felhőivel átsimúl s vonul az Életen.
Fáradt perceket,megsímúlt göncöket
cipelnek s terheit csak fújja-fújja
a szél, a Büszkeség.
Alatta a Duna s én,rád gondolunk...
Megértjük homlokod merengését,
fájdalmát és örömét,
lelked búbánat völgyét.
Így is szép vagy,nem rettentesz el!
Virágok hordják hangod bársonyát,
fák hűs-sége füledbe suttogják az Élet imáját.
Egy kicsi Ősz költözött ide a szívembe,
látom neked is kedves szelídsége.
Mélyül a Csend a hulló levelekben,
vissza vágyik a földbe,a melengségbe...
Ha szomorú is orcád,látom mosolyát,
melengetem s nem hagyom,hogy a szelek elhordják
mélyebbre,mélyebbre belémsimítják...
s esik,esik...jól-esik.

Szerelemmel


Meztelenségünk
testünk
fekszünk
szerelem-mezőben
ölelünk
ölelésünkben
létezünk...
csókokat festünk
a légbe
folyómedret
vájunk a kéjbe.

Lebegő

Szálldogáló
gondolatok
korallbarlangban
bandukoló
lovagtenger
szemernyi
homokszóró
ó-emlékeimben
billenő
nőtincsem
csüngő-mell
melengető
öleléssel
elringató
ó-édes.

Fáj

Fáj!A hiány cseppje
szemerkél bennem.
Vágyak szenvednek,
álmodnak velem.
Fátylas kelméi az érintés
emlékének,
Osztom a pillanatokat
az örökségnek.

Lelkem tánca


Szavak cseppjein
fátylak habjain
hangok színein
lelkek dalain
úszom,úszom
csobbanok,színes
rengetegben járok,
fázok,álomban
pihenek,leheletnyit
leheveredek,leperegnek
évek s percek,
gyűjteményem,s őrizem
kincsem,kavicskás
lepellel befedem
melegség,melegség
könnyek csorognak
langyosan fűrdőzik
testem lelkem,
lebegek
szendergek. (régi álomban)

2007. júl. 31.

Reggeli Lehelet


Láttam egy patakot,
mely a Napocska fénysugarai
símogatása alatt csörgedezett.
És a Fák
mint öreg s örök ifjú jószágai az erdőnek,
suttogják az Élet imáját.

Lélekzik az Isten.

És harmatot könnyezik a rét.
És a kékséges Ég fecskéi
felcsípkedik
a harmatgyöngyöket
és visszadalolják
a Szabadságnak
Isten leheletét.