Mennyország~pokol, Rengetegem

Behunyom a szemem és látom magamat,kicsi lényemet,abban a felhőtlen boldogságomban bandukolok,amelyet tíz éves koromban éltem át.
Dálnok. A kaszáló felé tartok,nagytatámnak viszem az ebédet,a tejeshordozóban,kékmázas kanna fanyelét nagyon szorítom kis kezemben,nehogy kilöttyentsem a fuszulykalevest.A mezei úton baktatok felfelé,a nyár kellemes bizsergése áthat és a gyönyörű zajos csendjével ringat közben,járásom ritmusa is beléhintázik a természet zenéjébe.Jó menni,nem is fárasztó,pedig ha visszagondolok nem is olyan rövid távolság...hmm,most gondolatban egy pillanat alatt ott termek,visszateremtem emlékem és érzem azt az illatot,finom sarjú szagát,a virágok pajkos illatát,az erdő lélegzetét,a rét leheletét,és ezek kavarodását a levegő tiszaságával,odarepítem lelkem és élek,ott vagyok:)
Volt mikor kicsit féltem és felgyorsítottam lépteimet,megaprítottam,szaporábban vert a szívem ha meghallottam a nyáj hangját,egy egy csobánkutya ugatását,mert azok biza akár veszélyesek is lehettek volna...De én szerencsére mindig a bátorságot húztam elő a lábaimból,nem engedtem hogy inamba szálljon,és kicsike bensőmből feljött egy hang és odakiabáltam ha embert láttam a juhok mellett valahol:"Harap-e a kutyája?!!!"Belézendült a völgy és visszajött a hang,s egy jókora nagy füttyentés és a kutyaugatás egyre messzébb került az utamtól.Megkönnyebülten folytattam utamat,kettévált az út előttem,a Tanarok felsőbb ága csörgedezett újra előttem és én átlépdeltem csillogó vize felett,nagyobbacska kövecskéi hidat alkottak alattam,átjutottam,a leves is velem.:)Ott is ketté ágazott az út,az egyik a szekérnek járatát mutatta,a másik ösvénykét szült a gyalogjárásnak.Ott mentem én fel,egyre meredekebb utacskán,pillangók,dongók kisértek s az Isten legszebb temploma,a Rét fogadott.Bodos,a gyönyörűen melegtől,illatoktól,s a széna friss illatától párolgó kaszáló lélegzett!Olyan jó volt keresztűl vágni rajta,dimbes-dombos felületén,talán ki sem látszottam olyan magas volt a száradó szép fűtenger!Egy-egy kőrisfa és vadszilvafa szép napot kívánt nekem,s én visszaüdvözöltem őket,kitárt lelkecskémmel főlnéztem rájuk és pihenőhelyet kértem tőlük. Egy kis szusszra leültem a tövikbe,s nagy lélegzetet vettem,s árnyékukban hűs levegőt kortyantottam a lombjaik alól...
Na de sokáig nem időzhettem,hanem talpra álltam és megköszöntem a fáknak a szivességüket és tovébb álltam.Mentem-mendegéltem, s már-már elfáradtam mire már nagytata kalapja felbukkant a buglyák mögött! Ott dolgozott ő,az elfáradhatatlan ember,de gyöngyöket izzadott ingje alól kilátszódott a szikársága,az embersége,a székely!Ahogy dolgozott olyan komor volt,de természetes volt...Samú a kissebb kutyánk elémbe szaladt nagy csaholással,s körülszagolt és vezetett mint egy megtisztelt vendéget a mi kaszálónkra.Ahogyan közeledtem,a ló,Pisti a szekér melett,felemelte fejét és nagytatám megfordult és rám mosolygott"Megjöttél?"Éhes volt már,nem beszélt sokat,hanem nekiláttunk az ebédnek,a körtefa alatt letelepedtünk,és nagytatám a bicskájával nagyot kanyaríntott a házikenyérből,jó karéj szeletet,olyan kaszásat vágott és ettünk szó nélkül.Jó ízűen!

Mennyország~pokol

Amikor azt hittem pokol az életem(pedig még tíz éves lehettem)akkor volt a mennyország!
Most hogy visszaemlékszem gyermekkorom országára,maga volt a mennyország!Boldog voltam!Egyedül voltam,illetve velem volt a Mindenség,a Természet,együtt lélegeztem az Istennel,itt a földön,a búzaföldeken,a bokrok tövében,a patakban,a finom illatú fűszőnyegben.Kergetőztem tündérekkel az erdőben,csak az illatukat éreztem de az is elég hogy velük legyek...
S hogy miért érezhettem mégis pokolnak?Mert a szüleim vakációban elvittek falura,nagymamámékhoz és ott magányos voltam,távol a várostól az osztálytársaktól,barátaimtól...se tévé,se semmi:(gondoltam akkor.Hála a jó Istennek gondolom most!Mert most a Nagy civilizációban a sok információk kavalkádjába beleszédülök és legszívesebben visszarohannék a múltba,a boldogságos magányomba.Akkor éltem igazán,tárt szívvel és tisztán,gyermeklélekkel,és hihetetlen szenvedéllyel átéltem azt a csodálatos életet,ösztönösen szerettem mindent...És amit ott kaptam,most megköszönöm a szüleimnek hogy oda vittek,Dálnokba,egy vérbeli székely faluba,gyönyörű emberek közé. A természet legszebb bölcsőjében ringatott,a legfinomabb gyümölcsökkel etetett...önzetelenül szeretett!
Ha behúnyom a szemem visszapörögnek az emlékek,tudom ha meghalok ide fogok visszarepülni:
Falu,nyár van és a forróságban ott zümmög az élet!
Még reggel"Szendike kész van a kakaóskávé!"(tejeskakaó) ,drága nagymamám főztje,a legfinomabb!A legédesebb!S nagymama is!
Délelőtt ott játszadoztam egyedül az udvaron,kis lakást rendeztem be magamnak a tornácon,aztán én voltam az anyuka is,a boltos és az orvos na meg a szomszéd is!Ja és ezek mind sose vesztek össze!:)Közben a hátsó udvaron a tyukok kapirgáltak s kóricáltak félig részegen az élettel s szagokkal teli,bódító meleg nyári levegőtől,és kotkodácsoltak s hangjuk beleolvadt a falu nyári zsongó csendjébe...Kormos,az öreg jó kutya,feketén ott sandított a pajta oldalában,kis árnyákban pihent,nem ugatott csak úgy potyára...szerettem neki friss vizet meríteni a kútból,jó hideget,finom vizet!Aztán tértem még kettőt az udvaron,mintha én lennék most itt a kicsi úrfi ,végigmértem az udvar rendjét s összeszedtem karincámba a tojásokat,mindig izgultam minél több legyen(mintha ez tőlem függne)hogy Nagyi örvendjen!:)De jajj nekem ha vajegy összetörött!Nagyi nem vajazta volna bugyutaságomat:))
S délben kivittem a kaszálóba nagytatának az ebédet.A poros úton mezítlább,csóré lábbal mentem,de szerettem,finom porszemecskék simogatták talpamat...A falu elfogyott hátam mögött teli öreg házikóival,delet szunyókálva,s előttem kikacskaringózott az út,a mezei út,mely az erdők, mezők felé vezetett,ahová a falu népe kiment dolgozni.Nagytatám Bodosba volt,az egyik lejtős kaszálón takarni,szénát száritgatni.Az oda vezető út igazi ösvény volt a paradicsomba,élt a természet!Isteni templomként magaslott ki egy sziklás dombocska,egy kissebb hegyecske,amiből a falu kitermelte agyagát,és köveit épitkezni,csak amennyire szükségük volt...(emlékszem egyszer apám ennek a hegyecske oldalába kivitt és felültetett Pistire a jó öreg lovunkra,akinek a szemeit mindig megcsodáltam,mert úgy nézett velük mintha ő lenne a legszelídebb,legbecsületesebb lény a világon,ő is volt!És erős,ŐS,HŐS...Pisti,de meg sirattuk amikor "elment" S ott ültem lóháton,kicsit büszkén...Én,Apám és Pisti!Isten felültetett a hátára minket és büszkén mutatta,milyen szépen terül el lábai alatt a világ,a természet,a legszebb Ősanyánk,bőlcsőnk,aki mindig átölel...s szeret,éltet!)
S miután föltekíntettem Isten szép,szabad oltárára,megerősödött szívvel baktattam tovább,egy patak jött szembe velem s épp mikor köszönék neki,lekanyarodik mellettem és tovább csordogál,ő Tanarok pataka,kicsi ér a Föld szíve tájékán,s nekem most az emlékem boldogságtól vérző pataka!(Egyszer a gyermekecskék,gátat építettek és medret vájtak,s kis medencét varázsoltak olyan természeteset melyikben a legtermészetesebb volt feredezni,pancsolni,sarazni,gyermekkacajban úszni~~~a felhőtlen boldogságban!)
S felfele a patakocska mentén,az erdő már hosszú szoknyáját elémbe fodrozta és madarai csicsergését dicsekedte fülembe,s szellős fodrait,zöld lombjait lengette felém,s árnyat tartott utamra,kedvesen s kecsesen,Nekem!S azt suttogta oda nekem Ne félj,megvédelek!Jajj a csendemben hogy mennyit beszéltem vele,Erdőmmel,a leggazdagabb rengeteggel...És most boldogan szédülök vissza a Rengetegembe...
(Folyt...)

Bekalitkázlak

Madárkám
megbolondulok érted
bekalitkázlak
és a mélyembe viszlek,
belém merítlek,
mezítlen csendben
SZERETLEK!
Sejted sejtemben
szemem szemedben
lelkem lelkedben
kezem kezedben
ölem öledben...
ÉREZLEK!
Medrem medredben
fényem fényedben
énem énedben
tükröm tükrödben
szépem szépedben
FÉNYEZLEK!
Vérem véredben
hangom hangodban
szavad szavamban...
Folyóm folyódban
óceánsátorban
szerelem barlangban
ÖLÖLLEK!

szendeszerelmed

Tél-ősz

Ráhullt a Tél az Őszre
És egymást átölelte!

Egyik reggel a kislányommal a suliba sietve észreveszem:a földön a hó,a lehullott levelekkel,egymáson,egymásba hajolva,egymásba borult a két évszak,megfogták egymás kezét,sőt átölelték egymást.Szép,csodálatos,szeretik egymást,átveszik egymástól a stafétát,az Időt.A pillanat:amikor egy kicsit együttmaradnak és aztán elbúcsuznak...
Szeretem ezt a két évszakot,nagyon-nagyon...Pedig egyre hidegebb van és fúj a szél,és mégis gyönyörű amikor az Ősz öltöztei a fákat,az erdőt,a tájat,megfesti.Ráleheli a sárgát, barnát,bíbort,vöröset,rozsdásat,szépet.A levelek megöregszenek,ráncai szépen ereznek,színesen.Ívesen lehullanak,s az utcán együtt zörögnek.Ez a legszebb változás az évszakok időjárásában,nagyon szép elmúllás,természetes,élő,érző...a föld ölébe hullasztja megőszült függönyét a megérett öreg,szép Ősz.S ottmaradnak a csupasz levetköztetett Fák,csórén,fázósan állnak megmeredve,a fölbe gyökerezve...Csendben...Várva valamire,valakire!Télre.A másik szépre.Aki fehér takarót ölt rájuk,tisztát,csillogót,ezüstöset,vakítót,fagyasztót...Havat!Szeretem a telet,akkor is ha hideg,talán akkor igazán.Gyermekkoromban sok havat átéltem,boldog voltam,szánkóztam,hógomolyáztam,s ha a Mikulás egy narancsot hozott s kis csokit az is finom volt,jó volt,elég volt!Szeretem a Karácsonyt!Mindig szerettem belesni a házak ablakán,megkukucsálni a karácsonyfa fényét,a másét,a szoba melegét,a Tél melegségét.Télen befelefordulunk,magunkban,ott melegedünk,ott van a kis fényecske,a Nap melege...
Pár napja az égről leszállingóztak a hópihék,angyalka szárnyakon,ráhulltak lelkünkre,megvilágítják bensőnket,és felébred a magunk,egy pici lángocska,tiszta őszinte fényünk,melegünk...S szeretünk!

Ölel~Ős

Szerelmünk bölcsőjében
Te vagy a csecsemőm
~anyaméhben ölelő~
Szendevélyem boldogsága
megszűlt...

Tenyerem bölcsőjében
melengetem
Madárka lelked
~madárszerelmem~

Álmom őrzője,kincsem
vérembe
belém csordult léted
~érző patakom~

Testünk is találkozik
hozzám símulsz
tengerben úszunk
~delfin ölelés~
Szépséges Szeretés~~~~

Mert...

Mert nem látlak
nem érinthetlek
lefelé hajtom fejem
mélybe merítem szemem
beléd merítem lelkem
s benned melegedek...

Szeretést képzelek:
olyat mit adtál
símogattál
finoman belém folydogáltál
s ott maradtál.

Mert vártalak
mert fáztalak
mert láttalak
megcsodáltalak...

Mert megkerestelek
mert megöleltelek
mert megszerettelek.

szerelmes madárkámnak