Ég alatt,Veled

Feldúlt életek szempilláit hunyorogtatja az Ég,
Bolyhos felhőivel átsimúl s vonul az Életen.
Fáradt perceket,megsímúlt göncöket
cipelnek s terheit csak fújja-fújja
a szél, a Büszkeség.
Alatta a Duna s én,rád gondolunk...
Megértjük homlokod merengését,
fájdalmát és örömét,
lelked búbánat völgyét.
Így is szép vagy,nem rettentesz el!
Virágok hordják hangod bársonyát,
fák hűs-sége füledbe suttogják az Élet imáját.
Egy kicsi Ősz költözött ide a szívembe,
látom neked is kedves szelídsége.
Mélyül a Csend a hulló levelekben,
vissza vágyik a földbe,a melengségbe...
Ha szomorú is orcád,látom mosolyát,
melengetem s nem hagyom,hogy a szelek elhordják
mélyebbre,mélyebbre belémsimítják...
s esik,esik...jól-esik.