fény és árnyék
márvány porszemek
mászkálnak beléd
bolyongó szivarfüstben
úszkálsz
elszürkült fehérség
fájdalom magadévá tesz
és lépsz,lépsz
az ital bódításában
a hang
ritmusokba jutva
belehullámzódik
s aztán táncba
fonod magad
szédülsz
zenékbe vonyítsz
savanyú ízeként
boldogságod
esőben zuhan rád
lebegő hangulat
szeretők káoszában
elbolyongsz
~nem tehetsz mást~
kezedben markolva
piciny tiszta érzésed
szüzességed elnyomják
részeg szférák füstjeit
belélegzed
~nem tehetsz mást~
hűlyeséged felsorakozása
szétszort láncszemei
villognak
és beleolvadsz
~nem tehetsz mást~
arcok egyformasága
legyőzni nem tudod
és felébredsz
a kínzó örömökből
~nem tehetsz mást
túlzott feszültséggé változik ürességed
mély és mégis felszínes
belegöndörödsz
hajszálaid vonalaiba
oda ragadsz
~nem tehetsz mást~
embertársaid látszandó
örömeibe mélyülsz
és megpihensz
~nem tehetsz mást~
szavaid szétszórt
lapjait gyűjtöd össze
elfásult írássá vállik
a nagy
őszinteség
és hazugság követi
a lépést amelybe
vágsz
hazudsz még
magadnak is
~nem tehetsz mást~
fájó melegbe vagy
hüvösségre vágysz
levetközöl
meztelenséged
ártatlanul megmutatod
természetességed
eredeti énedet
s beleéled magad
~nem tehetsz mást~
végtelenségedbe
kísér összeráncolt
tekinteted
s mindig keresed
óriásodó kérdésedre
erőtetett válaszod
kilépni nem lehet
és mégis elméssz
~nem tehetsz mást~
feleletekben elüresedik
a mindentmondó
lényeg simogató vígaszok
figyelmeztetőként
hatnak rád
nincs más környezet
~nem tehetsz mást~
újra meg újra
alkossál
futó gondolataid pergése
nem áll meg
fáradságodban
belepihensz
belepihensz
elalszol
~nem tehetsz mást~
(ilyet is éreztem,régebbi vers)
