Mennyország~pokol, Rengetegem

Behunyom a szemem és látom magamat,kicsi lényemet,abban a felhőtlen boldogságomban bandukolok,amelyet tíz éves koromban éltem át.
Dálnok. A kaszáló felé tartok,nagytatámnak viszem az ebédet,a tejeshordozóban,kékmázas kanna fanyelét nagyon szorítom kis kezemben,nehogy kilöttyentsem a fuszulykalevest.A mezei úton baktatok felfelé,a nyár kellemes bizsergése áthat és a gyönyörű zajos csendjével ringat közben,járásom ritmusa is beléhintázik a természet zenéjébe.Jó menni,nem is fárasztó,pedig ha visszagondolok nem is olyan rövid távolság...hmm,most gondolatban egy pillanat alatt ott termek,visszateremtem emlékem és érzem azt az illatot,finom sarjú szagát,a virágok pajkos illatát,az erdő lélegzetét,a rét leheletét,és ezek kavarodását a levegő tiszaságával,odarepítem lelkem és élek,ott vagyok:)
Volt mikor kicsit féltem és felgyorsítottam lépteimet,megaprítottam,szaporábban vert a szívem ha meghallottam a nyáj hangját,egy egy csobánkutya ugatását,mert azok biza akár veszélyesek is lehettek volna...De én szerencsére mindig a bátorságot húztam elő a lábaimból,nem engedtem hogy inamba szálljon,és kicsike bensőmből feljött egy hang és odakiabáltam ha embert láttam a juhok mellett valahol:"Harap-e a kutyája?!!!"Belézendült a völgy és visszajött a hang,s egy jókora nagy füttyentés és a kutyaugatás egyre messzébb került az utamtól.Megkönnyebülten folytattam utamat,kettévált az út előttem,a Tanarok felsőbb ága csörgedezett újra előttem és én átlépdeltem csillogó vize felett,nagyobbacska kövecskéi hidat alkottak alattam,átjutottam,a leves is velem.:)Ott is ketté ágazott az út,az egyik a szekérnek járatát mutatta,a másik ösvénykét szült a gyalogjárásnak.Ott mentem én fel,egyre meredekebb utacskán,pillangók,dongók kisértek s az Isten legszebb temploma,a Rét fogadott.Bodos,a gyönyörűen melegtől,illatoktól,s a széna friss illatától párolgó kaszáló lélegzett!Olyan jó volt keresztűl vágni rajta,dimbes-dombos felületén,talán ki sem látszottam olyan magas volt a száradó szép fűtenger!Egy-egy kőrisfa és vadszilvafa szép napot kívánt nekem,s én visszaüdvözöltem őket,kitárt lelkecskémmel főlnéztem rájuk és pihenőhelyet kértem tőlük. Egy kis szusszra leültem a tövikbe,s nagy lélegzetet vettem,s árnyékukban hűs levegőt kortyantottam a lombjaik alól...
Na de sokáig nem időzhettem,hanem talpra álltam és megköszöntem a fáknak a szivességüket és tovébb álltam.Mentem-mendegéltem, s már-már elfáradtam mire már nagytata kalapja felbukkant a buglyák mögött! Ott dolgozott ő,az elfáradhatatlan ember,de gyöngyöket izzadott ingje alól kilátszódott a szikársága,az embersége,a székely!Ahogy dolgozott olyan komor volt,de természetes volt...Samú a kissebb kutyánk elémbe szaladt nagy csaholással,s körülszagolt és vezetett mint egy megtisztelt vendéget a mi kaszálónkra.Ahogyan közeledtem,a ló,Pisti a szekér melett,felemelte fejét és nagytatám megfordult és rám mosolygott"Megjöttél?"Éhes volt már,nem beszélt sokat,hanem nekiláttunk az ebédnek,a körtefa alatt letelepedtünk,és nagytatám a bicskájával nagyot kanyaríntott a házikenyérből,jó karéj szeletet,olyan kaszásat vágott és ettünk szó nélkül.Jó ízűen!