pillangólelkek

Te meg én

Fény felé...

"Fény felé fordulunk sötét idők árnyékában..."

Édes Magocskáim

Ti vagytok életmagomból
kiszakadt szép Magok,
s immár magatoktól is gurultok...

Hiányoztok
Messze vagytok
Édes Erdélyországban
Mama ölében bandukoltok

Édes magocskáim
Szép Testvérédesek
Hiányoztok
Nagyonig...

Ott vagytok
Játszadoztok
Egymás kis bőrét
megkarmoljátok
Játszadoztok
ölelkéztek
mosolyomban
nevetgéltek
sírásomban csiklintgattok,
hiányunkban
könnyecskéztek...

Édes gyermekeim
szeretgéltek
érzem,érzem
könnyezem
vérzem...

Jövök értetek!
csacsinszka Csinszkának és maszat Marcinak

Dunával hömpölygő gondolataim

Egy forróhullám érkezett a Tengernyárral,ég a levegő,levegő az ég...Nem eszem csak mannát képzelek tápláléknak,gombócként megakad szívem tájékán,nyelem a levegőt mely lelkeket szállítgat,s szállok a varázslattal,finom és nem finom áramlatok érkeznek,fogadom őket...Édes keserűség.ÉLet.
Éber álom!Szeretlek,szenvedek,létezek.
ÉL,lelem,élelem...
Lelem eledelem...
Érdekes,nem nyelem,kenyerem nincsen,nem sütöttem...
Csak gyermekkoromban nagymamám kemencében sült kenyere
gömbölyítette arcocskámat,
s szomjúságomat a Kedves erdőségek forrása oltalmazta
s azóta is a víz,visz...folyik le torkomon,
a folyóson keresztülfolyik
s belecsurdogál
lelkem házába,
testembe.
Testembe,amelyben lelkemvilága viharzódik,
vagy csendbe hajlik,
csendhajlék.
Magamban göndörösvények,
ösvénygöröngyök hömpölyögnek...
Belémáramlik a lét.
~homok pörög szavaimra~
A testre leltem,
s lelkem nem börtöne,
lakója vagyok,
s már nem bánom...
akarom.
Megismerni magam~magom.
Az ember élete végéig mag-ával barátkozik.
Legnagyobb barátság!
Embertársaink segítségével,
kedvességekben,
nem kedveltségekben.
Lélek-zetekben...
Sóhaj!
Sóhajgok...
Hajamba temetem sóhajom,
arcomról sósízű könnycseppjeim
felszabadulnak a mélységtavamból.
S édes,ha csókban talál otthonra,
újra alámerül a mélységben.
~~~~~~~~~~~~~~
Nagy találkozás a mi folyónkal,
ami az életet folyja...
Két kis karommal átölelem,őt a Dunát,
felveszem ölembe egy öletnyit,
belemerek ölemmel,
keblemre folyik,
megsímogatjuk egymást,
érezzük egymást.
Érezzük,vagyunk,folyunk,
foglyunk lesz az érzés...
Szenvedések folynak velem szembe,
rengeteg
mindenki könnye folydogál velem szembe.
A világ sír,örömében,fájdalmában
úszok
s finom
sírok,
és belesírom magam,
kis könnycseppként úszok benne,
fenntart,
ringat,
éltet,
altat,
a Folyam.
Szomorúak,boldogok
mind itt folynak össze,
levíszik a sorsot,
a születéstől a beteljesedésig...
az örökkévalóságig.
~~~

Hangya

Kis apró lény mely
ügyes és szorgalmas
örökmozgó,igyekvő
célját követve
kis állatka.
Törékeny érzéki ívekben
mássza a világot,
a lapit,
a követ,
a füvet,
a talajt,
a fát,
a hangyabolyt.
Csapatmunkás és
hűséges
gondolom.
Nem láttam őt pihenni,
mikor nyugszik le?
Talán este
a nagy szussz után,
Hogyan engedi el
hajszálvékony
izmocskáit lazítani?
És miképp táplálkozik?
Azt látni
mily roppant sok energiával
hordja a morzsát,
a hatalmas
bogár pajtást...
Csodálatra méltó
élet rejtőzik
piciny testecskében,
kis fekete kincs
a nagy univerzumban.
(2005 jún.)

Szeretünk

Létezünk
mezünk
mezőnk
mézünk
nézünk
érzünk
szépünk
Félünk
bajunk
fagyunk
fájunk
vágyunk
Vagyunk
magunk
maradunk
haladunk
halunk
születünk
ölelünk
Szeretünk

Fáj-dalommal

Arcot ölt a gondolat
megérint,szélszárnyaló
bódulatban
szenderülök
Ülök
magamban
s fülemülét képzelek
hangokban játszódok
felemelő ég madaraim
Maradok
itt...
A holdban
csüng
könycseppem
kicsordul
s alászáll
az éjből
s fényt
szív
Napjából
apjából
emlékfáklya
fellobban

Fűrdik az árnyék
szép foltban s fáknak ajándékozom
én zöldem
pillangóknak
lillám
Fehérem a lélekistennek
Feketémet betakaró Éjnek
Sárguló lombomat
bölcsöreg Ősznek
Bíborulásom boruló Nyárnak
Kékellőségeim
visszalopom a
magasztos
szabadulás
Égnek
s véges testemet
belefektetem
a melegszívű
Földbe
szülőanyaméhbe,
szenderülőben.

Rámtaláltál

Nagyonigéző lelked
haja vízesésként hullt rám,
s megértettem miért,
hisz ott éltél bennem
mint a télben a
havazás
~hógomolyagban gurult az idő~
S te hópelyhes kezedből rámhulltál.
Símogattál
hívogattál.
Tavaszra hóvirágba bújtattál.
Nyárban belémforróssultál,
lelkeddel belémolvadtál.
Az őszben megérintettél.
Érett szöllőgerezdekben belémgöndörültél.
...s rámtaláltál,köszönöm!
Köszönömért!

Gyermekekkel

Újra mesés tájban barangoluk
a gyermekekkel...
Itt tényleg bugyborékol a rét,
zöldelő fűszönyegből
kiszeretkeztek a sárgavirágok
és szélfuvallatra
lebeg Isten lehelete-
Ennél gyönyörűbb világot mint a
természet nem teremthetett volna
a TeremtŐ-
a KöszönŐ
S én köszönöm!
Gyermekeimmel!

Ég alatt,Veled

Feldúlt életek szempilláit hunyorogtatja az Ég,
Bolyhos felhőivel átsimúl s vonul az Életen.
Fáradt perceket,megsímúlt göncöket
cipelnek s terheit csak fújja-fújja
a szél, a Büszkeség.
Alatta a Duna s én,rád gondolunk...
Megértjük homlokod merengését,
fájdalmát és örömét,
lelked búbánat völgyét.
Így is szép vagy,nem rettentesz el!
Virágok hordják hangod bársonyát,
fák hűs-sége füledbe suttogják az Élet imáját.
Egy kicsi Ősz költözött ide a szívembe,
látom neked is kedves szelídsége.
Mélyül a Csend a hulló levelekben,
vissza vágyik a földbe,a melengségbe...
Ha szomorú is orcád,látom mosolyát,
melengetem s nem hagyom,hogy a szelek elhordják
mélyebbre,mélyebbre belémsimítják...
s esik,esik...jól-esik.

Szerelemmel

Meztelenségünk
testünk
fekszünk
szerelem-mezőben
ölelünk
ölelésünkben
létezünk...
csókokat festünk
a légbe
folyómedret
vájunk a kéjbe.

Lebegő

Szálldogáló
gondolatok
korallbarlangban
bandukoló
lovagtenger
szemernyi
homokszóró
ó-emlékeimben
billenő
nőtincsem
csüngő-mell
melengető
öleléssel
elringató
ó-édes.

Fáj

Fáj!A hiány cseppje
szemerkél bennem.
Vágyak szenvednek,
álmodnak velem.
Fátylas kelméi az érintés
emlékének,
Osztom a pillanatokat
az örökségnek.

Lelkem tánca

Szavak cseppjein
fátylak habjain
hangok színein
lelkek dalain
úszom,úszom
csobbanok,színes
rengetegben járok,
fázok,álomban
pihenek,leheletnyit
leheveredek,leperegnek
évek s percek,
gyűjteményem,s őrizem
kincsem,kavicskás
lepellel befedem
melegség,melegség
könnyek csorognak
langyosan fűrdőzik
testem lelkem,
lebegek
szendergek. (régi álomban)