pillangólelkek

Te meg én

Fény felé...

"Fény felé fordulunk sötét idők árnyékában..."

Édes Magocskáim

Ti vagytok életmagomból
kiszakadt szép Magok,
s immár magatoktól is gurultok...

Hiányoztok
Messze vagytok
Édes Erdélyországban
Mama ölében bandukoltok

Édes magocskáim
Szép Testvérédesek
Hiányoztok
Nagyonig...

Ott vagytok
Játszadoztok
Egymás kis bőrét
megkarmoljátok
Játszadoztok
ölelkéztek
mosolyomban
nevetgéltek
sírásomban csiklintgattok,
hiányunkban
könnyecskéztek...

Édes gyermekeim
szeretgéltek
érzem,érzem
könnyezem
vérzem...

Jövök értetek!
csacsinszka Csinszkának és maszat Marcinak

Dunával hömpölygő gondolataim

Egy forróhullám érkezett a Tengernyárral,ég a levegő,levegő az ég...Nem eszem csak mannát képzelek tápláléknak,gombócként megakad szívem tájékán,nyelem a levegőt mely lelkeket szállítgat,s szállok a varázslattal,finom és nem finom áramlatok érkeznek,fogadom őket...Édes keserűség.ÉLet.
Éber álom!Szeretlek,szenvedek,létezek.
ÉL,lelem,élelem...
Lelem eledelem...
Érdekes,nem nyelem,kenyerem nincsen,nem sütöttem...
Csak gyermekkoromban nagymamám kemencében sült kenyere
gömbölyítette arcocskámat,
s szomjúságomat a Kedves erdőségek forrása oltalmazta
s azóta is a víz,visz...folyik le torkomon,
a folyóson keresztülfolyik
s belecsurdogál
lelkem házába,
testembe.
Testembe,amelyben lelkemvilága viharzódik,
vagy csendbe hajlik,
csendhajlék.
Magamban göndörösvények,
ösvénygöröngyök hömpölyögnek...
Belémáramlik a lét.
~homok pörög szavaimra~
A testre leltem,
s lelkem nem börtöne,
lakója vagyok,
s már nem bánom...
akarom.
Megismerni magam~magom.
Az ember élete végéig mag-ával barátkozik.
Legnagyobb barátság!
Embertársaink segítségével,
kedvességekben,
nem kedveltségekben.
Lélek-zetekben...
Sóhaj!
Sóhajgok...
Hajamba temetem sóhajom,
arcomról sósízű könnycseppjeim
felszabadulnak a mélységtavamból.
S édes,ha csókban talál otthonra,
újra alámerül a mélységben.
~~~~~~~~~~~~~~
Nagy találkozás a mi folyónkal,
ami az életet folyja...
Két kis karommal átölelem,őt a Dunát,
felveszem ölembe egy öletnyit,
belemerek ölemmel,
keblemre folyik,
megsímogatjuk egymást,
érezzük egymást.
Érezzük,vagyunk,folyunk,
foglyunk lesz az érzés...
Szenvedések folynak velem szembe,
rengeteg
mindenki könnye folydogál velem szembe.
A világ sír,örömében,fájdalmában
úszok
s finom
sírok,
és belesírom magam,
kis könnycseppként úszok benne,
fenntart,
ringat,
éltet,
altat,
a Folyam.
Szomorúak,boldogok
mind itt folynak össze,
levíszik a sorsot,
a születéstől a beteljesedésig...
az örökkévalóságig.
~~~

Hangya

Kis apró lény mely
ügyes és szorgalmas
örökmozgó,igyekvő
célját követve
kis állatka.
Törékeny érzéki ívekben
mássza a világot,
a lapit,
a követ,
a füvet,
a talajt,
a fát,
a hangyabolyt.
Csapatmunkás és
hűséges
gondolom.
Nem láttam őt pihenni,
mikor nyugszik le?
Talán este
a nagy szussz után,
Hogyan engedi el
hajszálvékony
izmocskáit lazítani?
És miképp táplálkozik?
Azt látni
mily roppant sok energiával
hordja a morzsát,
a hatalmas
bogár pajtást...
Csodálatra méltó
élet rejtőzik
piciny testecskében,
kis fekete kincs
a nagy univerzumban.
(2005 jún.)

Szeretünk

Létezünk
mezünk
mezőnk
mézünk
nézünk
érzünk
szépünk
Félünk
bajunk
fagyunk
fájunk
vágyunk
Vagyunk
magunk
maradunk
haladunk
halunk
születünk
ölelünk
Szeretünk

Fáj-dalommal

Arcot ölt a gondolat
megérint,szélszárnyaló
bódulatban
szenderülök
Ülök
magamban
s fülemülét képzelek
hangokban játszódok
felemelő ég madaraim
Maradok
itt...
A holdban
csüng
könycseppem
kicsordul
s alászáll
az éjből
s fényt
szív
Napjából
apjából
emlékfáklya
fellobban

Fűrdik az árnyék
szép foltban s fáknak ajándékozom
én zöldem
pillangóknak
lillám
Fehérem a lélekistennek
Feketémet betakaró Éjnek
Sárguló lombomat
bölcsöreg Ősznek
Bíborulásom boruló Nyárnak
Kékellőségeim
visszalopom a
magasztos
szabadulás
Égnek
s véges testemet
belefektetem
a melegszívű
Földbe
szülőanyaméhbe,
szenderülőben.